Rendhagyó módon nem saját sütimről szól a poszt, hanem Váczi Enikő barátném borvacsorájáról a
Fekete Borpincénél. A rendezvény délelőttjén kapcsolódtam be a készülődésbe mint kukta, szeleteltem, formáztam, kevertem, és szaggattam, és nagyon élveztem. Főzés közben megiszogattuk az ételekben felhasznált borok maradékát, és bontottuk még egy sillert, mert az kevésnek bizonyult a hangulathoz, mi meg kemények vagyunk.
Félre a tréfát, két nap előkészület után dél körül már látszott, hogy jók vagyunk. Háromra minden szállításra kész volt, bőven volt időnk ötször átgondolni, miben menjünk este (na jó, erre nem került sor, de belefért volna).
A borvacsora fogásai szinte kivétel nélkül bor hozzáadásával készültek. A menü már ősz végén összeállt, a fogások kipróbálása közben azonban apróbb változtatások történtek, amit főleg a szállíthatóság indokolt. A vendégsereg a mi kis öt fős csapatunkon kívül egy fiatal, összeszokott, baráti társaságból állt, akik Feketééknél már törzsvendégnek számítanak.
A vendégfogadó juhtúrós pogácsához humuszt és körözöttet, valamint 2014-es rosé cuvéet kínáltunk. Encsi röviden bemutatta az ételeket, ismertette a koncepciót, majd gyors egymásutánban következett egy hideg és egy meleg előétel. Bizton állíthatom, ha itt végeztünk volna, se ment volna haza senki éhen. A libamáj terrine és a 2013-as Fehér kadarka, valamint a rizottó és a 2011-es Chardonnay jóllakott elégedettséget varázsolt az arcokra. A vendégek mocorogtak, és közösen megszavatunk egy húsz perces szünetet. A társaság egyik fele füstöt, a másik fele friss levegőt szívni menekült ki a pince elé.
Az apró közjáték után jött a főfogás, a königsbergi húsgombóc krumpligombóccal és krumplis rétessel, isteni finom kapribogyós szósszal és zöldbabsalátával. A csajok segítettek a tálalásban, én meg a fényviszonyokkal küzdve próbáltam megörökíteni az eseményt, miközben 2013-as Olaszrizlinget iszogattunk.
A desszert előtt újabb szünet következett. Tettünk egy sétát a pincében, kóstoltunk borhoz hangolt bonbonokat, és a jó hangulat helyet csinált a desszertnek. A somlói átirat a 2011-es Cabernet sauvignon válogatással megkoronázta az estét.
A vacsora rendkívül tartalmas volt, Encsi pedig nem fukarkodott az adagokkal, és őszintén csodáltam azt a hölgyet, aki még repetázott a desszertből, mert a hazafele úton mi szabályosan kajakómába estünk. Hazaérvén megiszogattuk a délután megkezdett sillert, megállapítottuk, hogy Encsi szuper szakács, együtt főzni jó, és különben is: jók vagyunk. :D Közben visszatért a bugi a lábunkba, nosza, taxit hívtunk, és még azon frissiben letáncoltuk a kalóriákat.
