Gombás lepény

  
A bazsalikom nem akar megerősödni a kertben. Vártam, vártam, de mégiscsak azért zöldell, hogy leszedjük, hát módszeresen körbecsipkedtem a növénykéket, és lett egy kis kupac levelem a tésztához. Igaz, nem is kell sok, hogy az illat átjárja a tésztát.
Bedagasztottam, és a hűtőbe tettem, hogy másnap munka után friss lepényt vacsorázhassunk. Körbejártam a város zöldségeseit, égen-földön fügét kerestem egy recepthez. Azt persze nem találtam, viszont vettem újhagymát (lilát), gombát, szárított paradicsomot és friss fokhagymát is, úgyhogy a feltét is összeállt a tésztához.
  
2 lepényhez!
  
A tésztához:
60 dkg liszt
3,5 dl langyos víz
1 dl olívaolaj
2 teáskanál só
2 dkg élesztő
egy marék bazsalikom levél apróra vágva
 
Az élesztőt elmorzsoltam a langyos vízben. A lisztet a sót és a bazsalikomot összekevertem, majd a közepébe öntöttem a feloldott élesztőt és az olajat. Bedagasztottam, és a hűtőbe tettem. Sütés előtt egy fél órával kivettem, átgyúrtam, két cipóra szedtem, és a deszkán hagytam kiengedni. Ha rögtön készül, akkor negyven percig kell keleszteni, majd átgyúrni, és két részre szedni. A cipókat olajos kézzel kb 40 cm átmérőjű lepényekké nyújtottam, majd sütőpapírra fektettem őket.
 
A feltét:
1 kis doboz tejföl
6 nagy fej csiperke
6-8 szárított paradicsom
3 fej lila hagyma
6 gerezd fokhagyma
só, bors
olívaolaj
  
A lepényeket vékonyan megkentem tejföllel, megszórtam az apróra vágott fokhagymával, megraktam a felszeletelt gombával, hagymával és szárított paradicsommal. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam olívaolajjal, és 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése