Könnyű túrós lepény

  
A recept egy túrós tésztás ebéd után született, a tejföllel bekevert édes túróval kezdeni kellett valamit. Kezdetben a maradék arányában csak úgy szemre sütöttem, aztán egyszercsak igény volt a sütire túrós tészta nélkül, és rendesen átgondolva megszületett ez a lepény. A tejfölt joghurtra cseréltem, már nem tettem bele vajat, mint korábban, és jó lett. Gyorsan lefirkáltam a hozzávalókat egy rajz szélére, hogy aztán legközelebb a nagy kupacban keresgélhessem. Most már megy fejből is. Nagyon gyors és könnyű süti, nem fullasztó, nem szárad ki, főleg mert hamar elfogy.
A tészta egy 20 X 25 cm-es tepsire elég, 20 szeletre vágható.
 
25 dkg túró
1 doboz natúr joghurt (150 g)
6 csapott evőkanál cukor
3 tojás
1 citrom reszelt héja
1 naracs reszelt héja
6 evőkanál liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
     
A túrót villával összetörtem, majd habverő segítségével összekevertem a joghurttal, a cukorral és a tojással. Belereszeltem a citrom és a narancs héját. Végül belekevertem a sütőporral és sóval elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütöttem.

3 megjegyzés:

  1. Ígéretes recept, egyszerűen elkészíthető, és nagyon finomnak tűnik! :)

    VálaszTörlés
  2. :) Köszi Csajok!
    Ez olyan bármikor bedobható süti. Nagy gyerekkedvenc. :)

    VálaszTörlés