Malac honfoglaló

   
Kis-nagyfiam minap a húspultnál nézegette a falon a képeket, amik a sertés és szarvasmarha bontási részeit voltak hivatottak bemutatni, aztán így szólt: Nézd anya, malac honfoglaló!
Az előbb húztam ki a sütőből ezt a saját malac honfoglalót. Ezzel kívánok boldog új évet mindenkinek!
A tészta lentebb, de ebből a mennyiségből lett a malacon kívül még 16 malacfej is, ami már kihagyhatatlan nálunk szilveszterkor.
   

A recept lentebb.

Az egyik szál

A karácsonyfa mellett bizony csalogatni kellett az írást, de jött, segített a reggeli - délelőtti, déli, délutáni... - kávé, és a tojáslikőr, amit beleborítottam, tényleg csak azért, nehogy kárba vesszen a munkám, ha már más nem issza. Szóval a lényeget már leíram 26-án este, így kezdődött:  Ma találkoztam... Aztán tegnapelőtt-előtt módosítottam erre: Tegnap találkoztam... Aztán egy este a BÜFÉ-ben sertepertéltem, ide épp csak benéztem, de ma végre a végére értem. Vagy az elejére?
    
     
Karácsony másnapján találkoztam Zsazsival. Neki is készítettem egy kis meglepetést, kapott a pálinkás aszalt gyümölcsös csokis pittyputtyokból, amikből egy egész hadsereget készítettem az agysejtek módszeres pusztítására - na jó, annyira nem szeszes! -, csak most nem szaloncukornak csomagoltam, hanem bonbonnak, és még egy szép tollat, hogy azzal, és egy kis tömböt, hogy arra írhassa a leveleit, ha még ír egyáltalán. Tényleg, ír? Megkérdeznem, néha ír, de most már inkább telefonál.
Megpróbáltam felvenni újra a fonalat, de ehhez vissza kellett terelnem a beszélgetést a Balatonra, a táborhoz (előzmények itt), és ez nem volt egyszerű így karácsonykor, de azért ment.
Zsazsi a műszak után a többi bejáró asszonnyal biciklizett hazafelé a földesen - nem sokkal később épült arra út, majd mellé kerékpárút, sőt ez utóbbi azóta már szinte teljesen tönkre is ment -, amikor meghívták a tábor konyhájára, mondván, ő már dolgozott pékségben, tudja, hogyan kell ennyi emberre sütni, mert kenyeret ugyan kaptak minden reggel, de ennyi gyereket nem lehet édes tészta (lent) nélkül hagyni. Persze Zsazsinak semmi köze nem volt a pékáruhoz, azon kívül, hogy tologatta a kocsin a tésztát nyersen és sülve, vagy papírba fogta, és eladta. Illetve egyszer sütött kiflit a pékségben, amikor az Istvánokat ünnepelték karácsony után (csak ide tévedtünk a nyárból). Mivel inni nem lehetett reggelig, valamit kellett keríteni a köszöntéshez, tészta akadt, csak tölteléket kellett belevarázsolni, aztán kisütni a többivel együtt. Senki sem állhatott ki a munkából, így rá maradt a feladat. A kiflinek nagy sikere volt, elhatározták, hogy ilyet sütnek máskor is, de aztán Zsazsi elkerült haza, és egy időre elfelejtődött az ötlet. A táborban aztán az édes tészta után - az volt az első, mert azt minálunk mindenki tud sütni - rögtön ez következett, és nagy sikere volt.
Szóval így került a táborba, vitte a lányát is, és nagyon jól szórakozott. Egy nappal korábban költöztették le az asszonyokat az ellátmánnyal együtt. Az autót már előző nap megpakolták, otthonról is vittek mindenfélét, lekvárt, zsírt, almát. Már a platón zötykölőve tervezgették a főzéseket, és miután a nagy konyhában kipakoltak, még jutott egy kis idejük körbejárni a környéket. Zsazsi mesélte, hogy úgy elengedték magukat, hogy első este ketten majdnem bepasiztak, de aztán megijedtek - egymás szájától -, és még este megbeszélték, hogy jobb, ha szemmel tartják egymást. Ezen némileg csodálkoztam, de Zsazsi, látva az arckifejezésemet kinevetett, azt hiszem ez az ígéret inkább csak a lelkiismeretük csitítására szolgált.
Két napot bénáztak a konyhában, aztán belejöttek, a gyerekek egy része falubeli volt, és a tanárok közül is egynéhányan, az elvárások teljesíthetők voltak. A ház végében volt egy kis lakás, ott lakott egy gondnok, aki nem sok vizet zavart a két hét alatt, viszont ebédért cserébe néha falazott nekik, és olcsón hozta a bort a vasúton túlról egy ismerős házaspártól. Zsazsi szerint éveket fiatalodott e két hét alatt, főleg, miután a fiúk is megjelentek azon a bizonyos estén.  A tábor alatt kétszer volt egész napos kirándulás, akkor a konyhásoknak is kimenőjük volt, egy éjszaka meg az egész tábor lelépett túrázni, felpakolták a gyerekeket buktával, nehogy az éhség előbb hazahozza őket, ők meg a pasikkal leléptek fürdeni. Á, igen, felcsillant a szemem, de Zsazsi legyintett, ne gondoljak nagy kalandra, persze ettől én még azt gondolok, amit akarok. Mert azért csak ott volt az a három pasi, meg a négy asszony férjek és gyerekek nélkül. A volt férjével sokat beszélgettek, élvezte ezt a furcsa érzést, hogy milyen sok köze van ehhez az emberhez, érzelmek fűzik hozzá, de csak olyan nosztalgikusak, és ez a kapcsolat ki is emelte őket a társaságból, amit a többiek láthatóan irigyeltek is. Zsazsi ezt tudta, és mivel el akarta kerülni a pletykát, sosem vonultak félre beszélgetni, kínosan ügyelt arra, hogy folyton szem előtt legyenek. A találkozás újabb gondot vetett fel, volt férje látni szerette volna a fiát. Mielőtt Zsuzsa született az új férje a nevére vette a fiúkat is, úgy egyeztek, hogy majd elmondják később, ki az apja, és ennek addig még nem látták szükségét. Zazsinak meg kellett ígérnie, hogy megbeszélik otthon a dolgot, és megszervezi a találkozót, de közben az asszonyokkal is megígértette, hogy otthon nem pletykálnak erről. Ahhoz képest, hogy az utóbbi ígéretekben nem nagyon hitt, sosem hallotta vissza a dolgot a faluban - szerintem mindenkinek volt mit titkolnia a tábor után, úgyhogy a pletyka-lavina elindításával mindenki csak veszített volna. Október végére Zsazsi megszervezte az első találkozót, majd a fia ment magától is, bár inkább csak amolyan udvariasságból, nem szeretett a fővárosba utazni, az apja mindenhova elhurcolta, és ez neki nem tetszett. Ellenben Zsuzsának igen, hamar rácsimpaszkodott a nagylelkű keresztapura, a főiskola alatt hozzá is költözött, egy ideig még a fiúja (na, ezt sem mondja ma senki, még leírni is fura) is ott lakhatott. - Na, akkor itt most állj! Adnom kell valami nevet a volt férjnek, nem nevezhetem folyton így: volt férj, de a valódi nevén sem, legyen Endre, ez jó lesz, Zsazsi ennek örülni fog. - Endre és keresztlánya között a nagy szerelem addig tartott, amíg a férfi vissza nem költözött ide a városba (vidékre:-), családi kötődései miatt, nosztalgiából vagy mert itt tudtak a nagyok megint szerepet osztani neki. Most, hogy végre számomra is kiderült, ki ő, az utóbbira szavazok, nem ismerem közelebről, de már volt szerencsém hozzá. Van egy emlékem róla, amit baráti körben már elmeséltem egyszer, persze ott is név nélkül, nem történet, csak egy mély benyomás, majd leírom.
Zsuzsának így már nem volt olyan vonzó társaság az ajándékba kapott keresztapa, aztán férjhez ment, és amikor nagy dirrel-durral elköltözött otthonról, Endre előtt is elhordta az anyját mindennek, így vele meg emiatt veszett össze. Zsazsi a balatoni találkozás után bármiben számíthatott a volt férjére, még anyagiakbpn is, ha úgy esett. Segítségét először a gyerekei ügyeinek intézéséhez kérte, de aztán olyan magától értetődő lett a kacsolatuk, hogy amikor az öregek halála után Endre eladta a budapesti házat, és úgy tervezte a fiának ad belőle egy jelentősebb összeget, Zsazsi tanácsára inkább vettek közösen egy lakást Pesten - ami így a két gyereké lett fele-fele -, de a haszonélvezetet megtartották. Most is megvan, barátném szerint ez volt élete egyik legjobb dobása, és megígérte, hogy majd még mesél. Erre számítottam is.
Zsazsit hallgatva az jutott eszembe, amit az egyik barátnőm kérdezett a múltkor: észrevettem-e, hogy az életem egy kész szappanopera. Ha csak a sajátomat nézném, nem tűnne fel, de nekem az övé az, neki meg persze az enyém, a szálak összefutnak, összebogozódnak... Úgyhogy helyesbítek, az életünk egy szappanopera, naná, hogy az!

Megsütöttem a kiflit, pont úgy, ahogy Zsazsi sütötte a pékségben, aztán variáltam rajta egy kicsit, a képen az utóbbi látszik. Recept lentebb.
Ja, és még valami, az édes tészta: ez sem egy nagy kaland, egy nagyjából öt cm magas, tojássárgájától sárga, nem túl édes, kelt tészta a tetején ropogósra sült édes morzsával. Egy erős leves mellé melegen nagyon finom. Gyerekkoromban így ettem a szigorúan a közepéből vágott szeletet: leszedtem a barnára süt alját, gyorsan megettem, mert ez volt a legkevésbé kívánatos része, aztán jött a közepe, egészen ki kellett enni a tészta ropogós tetejéig, aztán némi hatásszünet és gyönyörködés után jöhetett a cukros, ropogós teteje. Ma tuti, hogy a sarkát, de legalábbis a szélét enném, és azt sem bánnám, ha nem lenne közepe.
   
Zsazsi kiflije lentebb.

Kalácsony

    
Jól elmaradtam az írással, sok volt mostanság a fennforgás minálunk: karácsony-várás, karácsonyi nagy sütés-bevállalás, munkahelyváltás, és történnek a dolgok, anélkül, hogy történtetném őket, szóval benne vagyok a leves közepében, amit mások kavargatnak bőszen, vigyorogva ...
Rébuszokban beszélek, engem is utolért az üldözési mánia, és ha utolért, akkor el is kapott.  :-)
Nem érdekel.
Ma egész nap sütöttem, bevállaltam néhány rendelést a karácsonyi kalácsomra, két napra összesen tizenkilencet (kétszer ennyi is beleférne a két napba, de hát elsőre ennek is kell örülni), egy ma megrepedt, úgyhogy így első nap mindjárt lett belőle húsz, meg kell még igazi bejgli is 2-2 diós és mákos, és a véradást most lekéstem, hát társadalmi szerepvállalásként sütök pozsonyi kiflit azoknak, akinek más nem süt...
Hétkor keltem, felmostam magam, fél nyolckor indult a dagasztás, és kilenc szép kalács elkészültével fél egykor már újra rendben volt a konyha. Ekkor jutott eszembe, hogy még se nem ettem, se nem ittam. Hagynom kellene a francba az egészet, itthon maradni, és csak sütni... 
    
Szóval, a kalácsony:
Nem variálok, mindig a Horváth Ilona féle bejglit sütöm, mert az finom, bár a tölteléket nem úgy csinálom. Persze az egész család szeretne belőle, így dupla adagot készítettem minden évben, és mivel a szépeket visszük ide-oda karácsonykor, hazaérve nekünk csak a repedt, a csálé, meg a vége jutott. Megelégeltem. A recept maradt, mert mint mondtam, finom, de a forma változott. Így született a karácsonyi kalács: a kalácsony. Egy adag tésztából két 22 cm-es kerek kalács lesz, négy-négy réteg tészta között három-három réteg töltelék. A tészta itt.
    
Azért a kalácsony nem minden előzmény nélkül való: indul nemsokára a humán büfé.
A töltelék és a variálás lentebb.
    

Vége a játéknak!

Luca napján nem szabad dolgozni, és én nem is dolgoztam, legalábbis a munkahelyen nem. Mindenesetre volt időm itthon szépen becsomagolni az ajándékokat, és ötkor, ahogy ígértem, sorsoltunk három nyertest. Őket:
  
   
  

A két Nyamit egy-egy zacskó instant sütivel és saját - pálinkás aszalt gyümis - szaloncukorral Gabi és Csilla nyerte.
A mázlista Beastie lett, a pálesz (+ süti + szaloncukor) az övé.

GRATULÁLOK!

Szolgálati közlemény: Légyszi, küldjetek nekem nevet és címet a postázáshoz a hekvanc@gmail.com -ra!

Mézes mese

A Konyhatündér leszek oldalon meghirdetett mézeskalács szépségversenyre készítettem ezt a mézes képet. Egy hajóskapitány és türelmes asszonya története mézbe gyúrva. Nézzetek át, és szavazzatok!
  

Folyt. köv.

Folytatom, amíg el nem felejtem a részleteket, Zsazsi nem bírja, ha visszakérdezek.
Gyorsan terjedt a hír a faluban, hogy Zsazsi férje börtönben ül, azt sem nézte senki, hogy nagy pocakkal költözött haza, szájára vette a falu. De ezzel nem foglalkozott, szülei nagy örömet leltek a fiú unokában, így Zsazsi hamar munkába állhatott, a városban pedig nem kérdezte senki, honnan pottyant oda a raktárba. Azért gyakran eszébe jutott rövidke kis házasélete, az otthonuk, az utcák munkába menet, meg a pékség. Amikor megszületett a fia, írt egy levelet az anyósának, de nem kapott választ. Nem is remélte, hogy bármi is megváltozik, de tudatni akarta, hol van, mégiscsak a fiúk felesége, és van egy unokájuk. Már négy hónapos volt a fia, amikor az apósa megjelent náluk, mindenféle ajándékot hozott, kicsit szabadkozott, hogy eddig nem jelentkezett, aztán azt mondta, hogy jobb, ha Zsazsi itt marad vidéken, aztán majd lesz valami. A kapu felé menet a kezébe gyűrt egy köteg pénzt, és megígérte, hogy a fia megkeresi őket, ha kijön, de akkor még fogalma sem volt, mikor is lesz ez. Zsazsi sosem tudta meg, miért kellett ülnie, néha az volt az érzése, hogy a férje sem, valami számára érthetetlen okból mégis tudomásul vette, hogy ez történt vele. Nem neheztelt rá, sem az apósára - anyósával meg nem is volt soha dolga -, csak valami őrületes hiány maradt benne, belemerítették egy új életbe, aztán hirtelen kirántották belőle, mintha meg sem történt volna...
A férje betegen került ki a börtönből, Zsazsinak ezt is az apósa üzente meg, majd megint kérte, hogy várjon. És ő várt, bár akkor már egy kollégája udvarolt neki, sürgette, hogy váljon el, és ígérte, hogy elveszi. Zsazsi ezt otthon el sem mondta, nem akarta tovább bonyolítani a helyzetet, inkább vonatra ült, és felutazott a férjéhez, hogy megkérje, zárják le a közös múltjukat. Alig ismerte meg, a magabiztos, jó kiállású férfi össze volt törve, le volt fogyva, itt-ott már őszült, pedig még csak huszonhét volt. Úgy nézett Zsazsira, mintha az emlékeiben kellett volna kutatnia, ki ez a nő, és szomorúan bólogatott, amikor az apja felajánlotta, hogy elintézi a papírokat. Zsazsi is le volt törve, de csak a vonaton mert sírni. Apósának még mindig voltak összeköttetései - bár Zsazsi nem értette, akkor hol voltak, amikor a fiát lecsukták -, így hamar elváltak. Még egyszer találkozott a férjével, akkor vitte magával a fiát is, aztán jó darabig, egész pontosan '72-ig egyszer sem.
Akkor már régen férjnél volt újra, és volt egy lánya is. Este az üdülő teraszán bagóztak a többi asszonnyal, élvezték, hogy szalmák, meg, hogy egy kicsit kirúgnak a hámból, amikor három - Zsazsi szóhasználatával - illető mászott át a kertésen, hogy cigit kérjenek. A (na ez a másik kedvencem:) palik igencsak be voltak nyomva. Elsőre meg sem ismerték egymást, amikor meg igen, akkor úgy egymás nyakába borultak, mintha mindig is ezt a pillanatot várták volna. Zsazsi azt mondta, hogy ennek meg kellett történnie, mindig érezte, hogy lezáratlan maradt az ő kis diafilmnyi közös életük. Volt pár napjuk, hogy kibeszéljék, amit lehetett, nosztalgiáztak, nevettek, sírtak, de már legalább nem féltek, és nem haragudtak. Zsazsi szerint ők akkor váltak el igazán. A beszélgetéseket meg-megzavarta a társaság, akik a takarodót (ja, ezt nem írtam le: Balaton, tábor, gyerekek, köztük a kilenc éves Zsuzsa is) követően  már menetrendszerűen átmásztak a kerítésen, de főleg az a fiú, aki az első este után meg akart verekedni a volt férjjel, a jelenlegi férjjel (aki akkor nem volt ott), meg különben akárkivel Zsazsiért. Teonak hívták, és eléggé törte a magyart.

Tejlekvár prüccel

   
Tegnap végre megint volt időm Zsazsira. Most már nem erőlködtem a sétával, meginvitáltam egy lélekmelegítő levesre, és a maradék bejgli tésztából készített körtés fügelekváros sajtos csigára.
  
   
A levelekről egészen elfeledkeztem, sokkal jobban izgatott az első férj, úgyhogy kérdeztem.
Szóval, '57-ben ment férjhez egy falubeli fiúhoz, akit az esküvő előttig csak távolról ismert, mert bár a rokonsága akkor is itt lakott, a fiú már jópár éve Budapesten élt a szüleivel. Zsazsinak homályos volt, a szülők hol és mikor beszéltek össze, mert a lánykérés előtt csak egyszer volt náluk a majdani férje a szülőkkel, már akkor is célirányosan, egyfajta ajánlattal. Ő épp csak 18 volt, de az utcában már minden korabeli lány elkelt, és különben is, csak kérték, nem kérdezték. Minden olyan magától értetődő volt, nem is tiltakozott, csak sodortatta magát, meg különben is, olyan szép férfi volt a vőlegénye, magas, sötét hajú, és ehhez a világos barnás-zöldes szem ... Még most is igen fess ember. Aha!
Aznap, amikor költözött - egy kisebb bőrönddel, egy ládával és egy kosárral vonaton -, az apósa vezetésével két fiú felcipelt mindenféle élelmiszert, és egy rend ágyneműt, aztán elköszöntek, és otthagyták őket a berendezett lakásban. Mindketten nagyon féltek attól, mi lesz, de nem féltek ezt elmondani, így aztán elég gyorsan megtalálták a közös hangot. Zsazsi mesélte, hogy hónapokig ki sem tette a lábát a lakásból, összeírta, mire van szükségük, és mindig volt, kit felugrasszon az apósa a holmival. Kora reggeltől estig egyedül kuksolt a lakásban, a város ismeretlen volt, a szomszédokkal nemigen találkozott, a férje munka után gyakran még kimaradt, és ő egy idő után kezdett elfásulni. Aztán ezt végre elpanaszolta, és a férje elkezdett neki újságokat hozni, aztán könyveket, mindenfélét, amit talált. Ez egy ideig egészen lekötötte, belemerült az olvasmányaiba, kimásolta a szép gondolatokat, melléjük írta a sajátjait, egész kis gyűjteménye lett bölcsességekből. Aztán egy nap volt valami kiabálás a házban, a konyha ablakából hallgatta a veszekedést, egy férfit többen megvertek, két nő hangosan sírt. Körbenézett, látta, hogy sokan lesik a lakásból, mi történik odakint, de senki sem dugta ki az orrát az ajtó mögül. Nem nagyon értette, mi történik, figyelte, ahogy elcsendesedik az udvar, és lassan mindenki visszahúzódik a csigaházába. Zsazsinak több se kellett, másnap reggel összeszedte magát, és körbejárt a környéken. Nézelődött, benézett a kapukon, nézte az üzleteket, az embereket, és látta, hogy az ajtó mögött ő eddig mennyire begubózva élt.
A férje szerint neki nem kellett volna azzal foglalkoznia, ami másokkal történik, kérte, hogy elégedjen meg annyival, hogy nem kell dolgoznia, mert neki jó állása van, az apjának pedig sok barátja, és így segíteni tudja őket, meg ha már úgyis látta, hogyan élnek mások, akkor meg csak örüljön, hogy nekik meg ennyi minden jut. Zsazsi érezte, hogy ez nincs rendben, és nem tudta, mit tehetne. De azért, reggel nyakába vette a várost, minden nap egyre messzebb merészkedett, és már nem érezte magát olyan elveszettnek. Egyszer csak egy pékségben találta magát, elkezdett dolgozni, először csak reggel ment néhány órában, aztán néha váltó lett, akkor ment, ha valaki kimaradt, majd a kenyeres polcok közül kikerült az irodába, onnan meg az iskolapadba. Ha egész napos volt, akkor korán reggel ment a pénztárba, segített kiadni a kenyeret, aztán hátra az irodába, és kora délután már otthon volt. Szabadnapjain tanult, és ha éjszaka volt beugró, akkor műszak után is még épp beért az órákra. A férje nem bánta, hogy dolgozik és tanul, még büszke is volt rá. Egy év telt el a költözés óta, mire kezdte végre otthon érezni magát a városban, és ekkor egy este nem jött haza a férje. Épp csak észrevette, hogy késik, már ott volt, az apósa és egy fiú, hogy elvigyen pár cuccot, mert a fiát letartóztatták. Be sem mehetett hozzá, később se, egyszer ugyan próbálkozott, de apósa megelőzte, ordított vele, hogy ebből maradjon ki, és hazavitette. Még fel sem fogta, mi történt vele, mikor egy nap munka után a lakásban találta anyósát - akivel a gyors esküvő óta egyszer sem találkozott! -, közölte vele, hogy szedje össze a cuccait, és költözzön el, mert a fia egy darabig nem jön haza, és ebben a lakásban neki semmi keresnivalója. Nem volt választása, egy barátnőjéhez költözött, kapott egy szobát egy ággyal, alig volt mit vinnie, még a könyvei is maradtak. Bár azt hitte átmenetileg megoldotta a problémát, hamar kiderült, hogy terhes. Anyósáékat nem hatotta meg a hír, hát tovább dolgozott, befejezte az iskolát, de amikor már az irodában is noszogatták, hogy haza kellene költöznie a szüleihez, akkor beadta a derekát, és vonatra ült. Novemberben született meg a fia, akit a férje három év múlva látott először, amikor a válást intézték.
  
A címet köszönöm Bisztrai Gergelynek.
  
A recept itt: